GSMpro értesítő - 1. szám

Tisztelt Ügyfelünk !

Most első alkalommal lépünk ily módon kapcsolatba Önnel, amit a jövőben szeretnénk rendszeresíteni. Az ok, amiért eddig nem tettük, a bizonytalan szabályzói rendszer és a folyamatos fejlesztések voltak. Elsőre hosszúnak tűnhet, de kérjük olvassa végig, mert fontos információkat tartalmaz. Hírlevelük a most február 9-én hatályba lépő új NÚSZ ÁSZF lényeges változásait emeli csak ki, ezért kérjük olvassa el a teljes ÁSZF-et is, melyet itt tekinthet meg: >>ÚJ ÁSZF<<

Nagyon sok hibával találkozhattak a rendszerindulás óta, melyeknek mi is szenvedő alanyai voltunk. Sajnos ki kellett kapcsolnunk az egyenleg változását visszajelző LED-et is, mivel nem megbízható módon küldte részünkre az információt a NÚSZ. Február 9-ével ezt a funkciót i s visszaállítjuk, mivel azt az ígéretet kaptuk, hogy tökéletesen fog működni.

Bizonyára tapasztalta, vagy hallotta fuvarozó társaitól, hogy eddig nem kézbesítettek büntetést. 2013. év végétől azonban soktízezer büntetés ment ki egyszerre, ezért nagyon fontos, hogy kapcsolja be a fedélzeti eszközt, győződjön meg róla, hogy működik és csak így használja. Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a büntetési rendszer nem úgy működik, mint a telepített sebességmérők, tehát nincs olyan, hogy "kifogyott belőle a film", vagy nem működik, és így "megúszható" a büntetés. Ha olyan jármű halad el a kamera előtt, melynek nincs érvényes jegye, vagy hibás tengelyszámérték van beállítva, akár 165.000Ft-os büntetésre is számíthat minden meg nem fizetett szakaszra, tehát 24 óra alatt, akár többszázezres büntetés is összegyűlhet! Kérjük, kapcsolja be a készüléket és használja.

H a azt tapasztalja, a LED-ek visszajelzéséből, hogy nem működik megfelelően, azonnal álljon meg és hívja ügyfélszolgálatunkat, ahol készségesen segítenek hasznos információkkal.
A fedélzeti eszközzel automatikus módon, vagy viszonylati jegy vásárlásával váltott úthasználati jogosultság, kizárólag a vásárlás pillanatától érvényes, tehát ha áthaladt egy ellenőrző kapun és adott pillanatban nem volt érvényes jegye, ne vegyen utólag viszonylati jegyet, a büntetés nem kerülheteti el és jogorvoslati lehetősége sincs. Csak az Ön előtt álló útszakaszra váltson jegyet.
Ha úgy véli a kapott büntetés jogtalan, azonnal fellebbezze meg és csatolja a bizonyítékait 15 napon belül. 15 napon túl, nincs lehetőség jogorvoslatra.

A bevallási közreműködők kérésére engedélyezték a tengelyszám állítási lehetőséget a fedélzeti eszközökön, de ennek technikai hátterét és szabályrendszerét csak most dolgozta ki a NÚSZ. A hu-go.hu web-oldalon sajnálatos módon megjelent egy félkész megoldás, ami sok félreértésre adott okot.
Hosszú folyamat után február 9-én 00:00-tól lehet majd igénybe venni a tengelyszám állítást a NÚSZ ÁSZF módosítás hatálybalépésének napján.
Sajnálatos tény, hogy oly mértékű fejlesztést követeltek meg a tengelyszám (továbbiakban JDB) állítás bevezetésével, hogy a forgalomba lévő eszközeinket le kell cserélnünk.
Az új készülékek gyártása és díjmentes cseréje folyamatosan zajlik. Amennyiben Önnek még régi készüléke van, kollégánk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot, hogy egyeztesse a készülékcserét.
A csere alkalmával kérjük ne feledje "kiregisztrálni" a régi készüléket, és beregisztrálni az újat!

Azon ügyfeleinknek, akik már új készülékkel rendelkeznek, új szoftvert töltünk le. Ehhez kapcsolja be a k észüléket, várjon 10 percet, kapcsolja ki. A következő bekapcsolással már az új szoftver indul el.

Ezt követően lesz lehetősége a JDB értéket az OBU-n állítani.

Ennek első lépése, hogy a hu-go-n minden fedélzeti eszköznél központilag visszaállítják a virtuális tengelyszám kapcsolót OBU-ról > WEB-re, ami azt jelenti, hogy a rendszer a hu-go.hu oldalon beállított JDB értékkel fogja kiszámolni az útdíjat. Ezért kérjük állítsa be a helyes JDB értéket a hu-go.hu oldalon még február 9. előtt!
Figyelem! A helytelen JDB érték komoly büntetést von maga után!
Ezt követően, ha úgy dönt, hogy az OBU-n kíván tengelyszámot állítani, a következőket kell tennie:

  1. a hu-go.hu oldalon állítsa át az adott járműnél a "Járműkategória beállítása*"-nál az OBU értéket, ezzel egy időben írja be az OBU PIN kódját, majd nyomja meg a mentés gombot. Ezt követően látni fogja, ha sikeres volt. Amennyiben hibaüzenetet lát, ellenőrizze, hogy helyes PIN kódot adott-e meg. Ha igen és ennek ellenére nem tudja átváltani, hívja ügyfélszolgálatunkat.
  2. Sikeres átállítás hatására az OBU-n a JDB LED világítani fog azzal a színnel, amilyen JDB értéke be volt állítva korábban a hu-go-n.
  3. Ha JDB értéket szeretne változtatni, álljon meg! Menet közben soha ne módosítsa a JDB értéket, mert, ha közben áthalad egy ellenőrző kapun, egy helytelen JDB érték miatt is megbüntetik. Az OBU-n a kerek zölden világító gomb rövid megnyomásával beállíthatja a kívánt JDB értéket, ekkor a LED villogni kezd azon a színen, amely a kiválasztott JDB értékhez tartozik. Figyelem a LED színét gondosan válassza ki, mert a három színű LED-ek színkeveréssel állítják elő a különféle árnyalatokat, melyek bizonyos szögből nézve félrevezetőek lehetnek!
  4. Mikor nem módosítja tovább és nem nyomja meg a gombot, az lesz a kiválasztott érték, 5mp elteltével nem tud rajta módosítani, elindul az új JDB érték központi (NÚSZ) rendszerében történő hatályba léptetés. Ez 0.5-1 percet vehet igénybe.
  5. Ha a LED nem villog, hanem folyamatosan kezd világítani, hatályba lépett az új JDB érték. Ellenőrizze le még egyszer, majd folytassa az útját.

Február 9-ével további módosítások is érvénybe lépnek. Módosul a "menetillesztési" és "úgrásjelentési" szabályrendszer. Ez nem csak a bevallási közreműködőket érinti, hanem a fuvarozókat is.
Abban az esetben, ha GPS műholdjel kimaradás, vagy külső zavarás miatt az OBU nem tud megfelelő sűrűségű GPS koordinátát rögzíteni, a mi rendszerünknek kötelessége a járművet fizetős útszakaszra illeszteni. Amennyiben tervező algoritmusunk szerint több útvonalon is eljuthatott A pontból, B-be és ezért nem egyértelműen megállapítható az úthasználat, úgynevezett "úgrásjelentés" (vagy más néven teleport) üzenetet kell továbbítanunk a NÚSZ rendszerének.
Az általunk szolgáltatott A és B pont között a NÚSZ rendszere tervez útvonalat és feltételezett úthasználat után fogja a díjat megállapítani. Erről a mi rendszerünk e-mail értesítést fog küldeni a megadott kapcsolattartónak.
A "vélelmezett" úthasználatról a hu-go oldalon tájékozódhat.
Fig yelem! Az így megtervezett útvonal nem biztos, hogy egyezni fog az Ön által megtett úttal és még az is előfordulhat, hogy közben Ön egy másik útvonalon halad, ahol egy ellenőrző kapu is volt.
Sajnos ez esetben, információink szerint a büntetést ki fogják küldeni.
Éppen ezért nagyon fontos – túl azon, hogy az ÁSZF-ben leírtaknak megfelelően, Önnek felelőssége meggyőződni a fedélzeti eszköz helyes működéséről – hogy figyelje a visszajelző LED-ek megfelelő módon világítanak-e.
Világít-e a GPS és GSM zöld LED, a status LED zölden világítson, a bekapcsoló gomb ne villogjon, hanem folyamatosan világítson, a JDB LED megfelelő színre legyen beállítva.

Amennyiben Önnek még régi készüléke van, azon nincs visszajelzés, ezért segítse munkánkat, hogy jelentkezik ügyfélszolgálatunkon és egyezteti az ingyenes készülék cserét.

Köszönjük, hogy elolvasta,
további jó utat kívánunk!

GSMpro csapat
"pay as you go"

Ügyfélszolgálat: +36 1 766 4505
e-mail: ugyfel@gsmpro.hu

© 2024. Minden jog fenntartva, hu-go.ru
Bányász Tibor Egyéni Vállalkozó adószám: 60284518-2-33, HU60284518, nyilvántartási szám: 19902687
Cím: H-2310 Szigetszentmiklós, Leadó u. 135/C
honlapkészítés